“SZÉCHENYI CSILLAGAI” (KI MIT TUD?)
A tanév utolsó napján rendezte a Diákönkormányzat a hagyományos DÖK Napot.
A programot a Széchenyi Csillagai elnevezésű Ki mit tud?-dal kezdtük, és előkészítettük a főzőhelyeket az udvaron.
A diákok néptánc, hiphop, művészeti bemutató terén, valamint egy vicces jelenet előadásában jeleskedtek. A sort kiskedvenc bemutató zárta, melynek során megismertük Molly-t, a golden retrievert.
Ezt követően az 5-6.osztály versengett egymással. Ügyességi feladatokban és játékos sorversenyben mérették meg magukat.
A verseny a 9.a kezdeményezésére született.
A tanulók igazán talpraesetten teljesítették a feladatokat, a szervező osztály tagjai ügyesen konferáltak és bonyolították a versenyt. Mindkét osztályt édességgel és emléklappal jutalmaztunk.
A továbbiakban egy sor kísérő programban vehettek részt diákjaink, míg készült a közös ebéd: az árnyas fák alatt hajfonás, sminkelés, csillám tetoválás, karikatúra készítés, métázás és könyvbörze zajlott.
A tanulók közül néhányan a kártya és a sakk mellett döntöttek, mások tollaslabdáztak vagy aszfaltkréta rajzokat készítettek.
A séfek zenehallgatás mellett felügyelték a bográcsokat.
Készült többek között pincepörkölt, paprikás krumpli, babgulyás, sült lángos és palacsinta is.
Az ebéd elfogyasztását követően is játszottunk, beszélgettünk egy kicsit.
Köszönet valamennyi fellépő és munkánkat bármilyen módon segítő, közreműködő diákunknak!
Kiemelt köszönet az alsóbb évfolyamosok foglalkoztatásáért a 9.a osztálynak!
Fotók: Nagy-Mihályi Judit, Andrei Vivien Mária