Erdélyi körutazás élményekkel az egykori Szászföldön és Székelyföldön

2023 április 26-30 között a „Határtalanul” pályázat keretén belül, egy felejthetetlen körutazáson vehettünk részt Erdélyben.

Nagy várakozással és kíváncsisággal indultunk, hiszen tanárainktól már sok dolgot hallottunk erről a vidékről. Részben megismertük történelmét és földrajzi sajátosságait.

Az első napon a nagylaki határátlépés után Aradra tartottunk, ahol először a Szabadság-szobor előtt róttuk le tiszteletünket koszorúzással. Az emlékműnél az idegenvezetőnk, Hanyi Zsolt tartott egy rövid megemlékező beszédet. Majd városnézés közben megnéztük Arad látványosságait.

Utunkat folytatva egy kis kitérőt tettünk a Solymos várához. Romjaihoz feljutni nem kis erőpróbát követelt, de megérte, mert gyönyörű kilátás fogadott minket. Meghódítottuk magas Déva várát és hiánytalanul folytathattuk utunkat. Minden lány megmenekült és a vár sem omlott le. A nap és az utazás fáradalmait Csernakeresztúron, a bukovinai székelyek vendégszeretetét élvezve pihenhettük ki.

Második nap Vajdahunyadra érve, a „Várak királyát”, a Hunyadi-Bethlen várkastélyt látogattuk meg. Szászföldön az első megállónk Nagyszeben volt. Ez a város 2009-ben elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Nem szakadtunk le a Hazugok-hídján, és itt minden ház „szeme” ránk szegeződött. A középkori főtéren, mint „UFÓK” sorakoznak a földalatti gabonatárolók szellőzői, közöttük megtalálhattuk a magyar ufót. Nagyszebeni látnivalók után, az 1206-ban épült kerci – még romjaiban is impozáns- cisztercita templomot csodáltuk meg. Az apátság atmoszféráját megérezve, nyugalom töltött el minket. Szállásunk Alsócsernátonban volt, ahol finom étellel fogadtak minket a Malomkert fogadóban. Éjszaka még a medve is látogatást tett az udvarunkban.

Harmadik nap reggelén, egy lovaskocsi stoppolás után, Székelyföld látnivalókban leggazdagabb skanzenjében, a Haszman Pál Múzeumban ismerkedtünk meg az itt zajló értékmentéssel. Működik itt népfőiskola is. Komondor kölyköket simogathattunk, amelyeket fajfenntartási szándékkal tenyésztenek a skanzenben. A következő állomás Prázsmár volt, ahol megtekintettük az UNESCO Világörökség részét képező, lenyűgöző, szász erődtemplomot. A falak között sétálgatva kicsit megtapasztalhattuk a menedéket kapó emberek életkörülményét. Nagy várakozással érkeztünk Törcsvárra a „Drakula várába”. Csalódást okozott, hogy a sok turista miatt nem mindent láthattunk. Szerencsénk volt, hogy idegenvezetőnk már előre részletesen tájékoztatott a vár történelméről. Törcsvár után Brassó következett. Megnéztük a Fekete-templomot, amely Európa legnagyobb gótikus temploma. Átsétáltunk a Cérna-utcán, majd felmentünk a Fehér toronyba, ahol gyönyörködhettünk a kilátásban, és láthattuk az óvárost felülnézetből.

Negyedik napunkon már a reggel is különlegesre sikerült. Kézdivásárhely főterén, Gábor Áron szobránál köszöntöttük énekszóval és Zagyi Teca szaxofonos kíséretével Vitéz Lackó Áront. Ő tartott nekünk előadást a székelyekről, illetve a céhek történetéről. Ezt követően a Céhtörténeti Múzeumot és Babamúzeumot látogattuk meg. Korai kelésünknek köszönhetően, a torjai büdösbarlangba is sikerült egy kicsit „beleszagolni”. A Szent Anna-tó felé utazva, meghallgattuk a tóhoz fűződő legendát. Odaérve gyönyörködhettünk a tó türkiz színében. Erős kaptató után, a Mohos-tőzeglápnál, visszarepültünk 50.000 évet. Megismertük különleges növényvilágát. Vezetőnk jóvoltából, – némi székely humorral fűszerezve – megtudhattuk, hogyan alakult ki a két krátertó. A nap végállomása Csíksomlyó volt. Felkerestük a kegytemplomot és a csíksomlyói Szűzanyához járultunk, majd felmentünk a Szent Korona kápolnához. A legerősebbeknek még egy a dombon felvezető keresztút is belefért a programba. Szállásunk a Szent Ferenc Alapítvány, Szent István Gyermekotthonában volt. Finom vacsorát kaptunk. Vacsora után megismerkedtünk Zsóka házvezető asszonnyal és az itt nevelkedő fiatalokkal. Átadtuk adományainkat, és mi is bemutatkoztunk. Kis műsorral kedveskedtünk vendéglátóinknak.

Utolsó napon, hazafelé vettük az útirányt. Egyetlen megállónk az Agyagfalvi Emlékmű és Emlékház volt. Az emlékmű az 1948-as agyagfalvi székely nemzetgyűlésnek állít emléket, az emlékház pedig bemutatja az eseményt, valamint a székelyek haditetteit. A múzeumi tárlatvezetőtől komoly dicséretet kapott történelem tudásunk. Ezt követően indultunk is haza, mert hosszú út várt ránk.

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását, és a székesfehérvári Csillagösvény Utazási Iroda szervező munkáját.

Köszönjük tanárainknak, Szabóné Nagy Enikőnek és Kántorné Pataki Erikának a felkészítést és kíséretet. Hanyi Zsolt idegenvezetőnknek a széles körű és érdekes tájékoztatóit. Hálával tartozunk Bódi Csaba buszsofőrnek, hogy biztonságban utaztatott minket.

A beszámolót készítették: Kalmár Gabriella, Sóti Anna és Zagyi Terézia 7. a osztályos tanulók.