A mai napon tartottuk a hálaadó Te Deum szentmisét, valamint a tanévzáró ünnepséget.
Hálát adtunk a tanév örömeiért, nehézségeiért.
Hágen Tamás atya megszívlelendő gondolatokkal látott el bennünket: nyissuk meg szívünket a jóra, merjünk szeretni, ne féljünk sebezhetővé válni, hisz Jézus is önmagát adta értünk. Isten képes a nehézségekből is jót alkotni, ha őszinte imádsággal fordulunk hozzá, akkor megváltoztathatja gondolkodásunkat.
Igazgatónőnk, Farkasné Besenyei Mária kiemelte: a templom nyáron is nyitva áll, ha úgy érezzük, közelebbi kapcsolatba szeretnénk lépni Istennel.
A tanévzárón sor került a különféle alapítványi díjak átadására, kiemelkedő versenyeredménnyel rendelkező diákjaink, valamint legkiválóbb tanulóink jutalmazására. Utóbbiak a Baráti Kör Alapítványnak köszönhetően részesültek elismerésben.
A szentmisén és tanévzárón közreműködött iskolánk énekkara Réz István tanár úr vezetésével.
A Te Deum végén a bizonyítványokat, jutalomkönyveket a gimnáziumban vehették át tanulóink.
Istennek legyen hála a 2022/23-as tanévért!
Mindenkinek szép és tartalmas nyarat, kellemes vakációt kívánunk!
Nagy-Mihályi Judit